Adatvédelem, jog

Adatkezelési tájékoztató 

1. Az adatkezelési tájékoztató célja

Gergely Dávid E.V. (1122 Budapest, Krisztina krt. 5. 1/1, a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

A szolgáltató adatkezeléseivel kapcsolatosan felmerülő adatvédelmi irányelvek folyamatosan elérhetők a https://www.vizdesztillalo.eu/adatvedelem címen.

A szolgáltató fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására. Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.

Amennyiben kérdése lenne a jelen közleményhez kapcsolódóan, kérjük, hogy keressen a megadott elérhetőségeken.

A szolgáltató elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A szolgáltató a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági, technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.

A szolgáltató az alábbiakban ismerteti adatkezelési gyakorlatát.

2. Az adatkezelő adatai

Név: Gergely Dávid E.V.

Székhely: 1122 Budapest, Krisztina krt. 5. 1/1

Vállalkozói nyilvántartásba vétel száma: 55532327

Adószám: 56837285-1-43

Telefonszám: 06-70-636-99-22

E-mail: vizdesztillalo.eu@gmail.com


2.1 Adatvédelmi tisztviselő

Név: Gergely Dávid

Telefonszám: 06-70-636-99-22


3. A kezelt személyes adatok köre

3.1 Regisztráció során megadandó személyes adatok

SZÁMLÁZÁSI ADATOK:

1.   E-mail cím (kötelező)

2.   Jelszó (kötelező)

3.   Teljes név (kötelező)

4.   Cégnév

5.   Adószám cégek esetében

6.   EU adószám cégek esetében

7.   Ország (kötelező)

8.   Város (kötelező)

9.   Utca/házszám (kötelező)

10.  Irányítószám (kötelező)

11.  Telefonszám (kötelező)

SZÁLLÍTÁSI ADATOK:

12.  Teljes név (kötelező)

13.  Ország (kötelező)

14.  Város (kötelező)

15.  Utca/házszám (kötelező)

16.  Irányítószám (kötelező)


3.2 Technikai adatok

A szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat: 

•az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);

•hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);

•változatlansága igazolható (adatintegritás);

•a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.

A szolgáltató az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.

A szolgáltató olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

A szolgáltató az adatkezelés során megőrzi

•a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;

•a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;

•a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.

3.3 Cookie-k (Sütik)

3.3.1 A sütik feladata

•információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;

•megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;

•megkönnyítik a weboldal használatát;

•minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

3.3.2 Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie-k

Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a www.vizdesztillalo.eu weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.

3.3.3 Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)

A szolgáltató a weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a szolgáltató információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalát. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.

3.4 Online rendeléshez kapcsolódó adatok

SZÁMLÁZÁSI ADATOK:

1.   Teljes név (kötelező)

2.   Cégnév

3.   Adószám cégek esetében

4.   EU adószám cégek esetében

5.   Ország (kötelező)

6.   Város (kötelező)

7.   Utca/házszám (kötelező)

8.   Irányítószám (kötelező)

9.   Telefonszám (kötelező)

SZÁLLÍTÁSI ADATOK:

17.  Teljes név (kötelező)

18.  Ország (kötelező)

19.  Város (kötelező)

20.  Utca/házszám (kötelező)

21.  Iránytószám (kötelező)


3.5 Online ügyintézéshez kapcsolódó adatok

1.   Név (kötelező)

2.   E-mail cím (kötelező)

3.   Telefonszám

3.6 Hírlevélhez kapcsolódó adatok

A hírlevélre a ’Hírlevél’ szöveg dobozban(főoldal), az e-mail címet és nevet megadva lehet feliratkozni. Ennek feltétele a jelölőnégyzet bepipálása és ezzel az adatvédelmi irányelvek elfogadása. Leiratkozni a ’Hírlevél’ szöveg doboz alján lévő ’Hírlevelünkről itt bármikor leiratkozhat’ szövegre kattintva és ott e-mail címet megadva lehet.

4. A kezelt adatok felhasználásával kapcsolatban

Az adatkezelési típusok

a) Kapcsolatfelvétel a vásárlókkal a webáruház online felületén.
b) Kapcsolatfelvétel az elektronikus hírlevélre feliratkozókkal.
c) Kapcsolatfelvétel a szolgáltatásokat (pl. tanácsadás) kérőkkel, igénybe vevőkkel.

4.1 Az adatkezelés jogalapja

a) az online vásárlók esetében: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdése alapján az érintett önkéntes hozzájárulása.
b) az online hírlevélre feliratkozóknál: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdése alapján az érintett önkéntes hozzájárulása.
c) a szolgáltatásokat (pl. telefonos, e-mailes tanácsadás) kérő érdeklődők esetében: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdése alapján az érintett önkéntes hozzájárulása.

4.2 A kezelt adatok

a) a webáruházban online vásárlók esetében: vezetéknév, keresztnév, e-mail cím, szállítási cím, számlázási cím, telefonszám, esetlegesen cégnév és adószám
b) a hírlevélre feliratkozók esetében: név, keresztnév, e-mail cím.
c) a szolgáltatásokat (pl. telefonos, e-mailes tanácsadás) kérő érdeklődők esetében: vezetéknév, keresztnév, e-mail cím, telefonszám.

4.3. Az adatkezelés célja

A regisztrációkor és/vagy a rendelés leadásakor a Felhasználó által megadott információkat az Adatkezelő a megrendelés teljesítése, a rendelési feltételek későbbi bizonyítása céljából tárolja, valamint az alábbi célokra használja fel:
a) a webáruház felületén online vásárlók esetében: a megrendelések, illetve a távollevők között kötött szerződések teljesítése, piackutatás, vevői szokások elemzése, vevői reklamációk intézése.
b) az online hírlevélre regisztrálók esetében: a regisztrált ügyfelek tájékoztatása akciókról, új termékekről, hasznos tudnivalókról.
c) a szolgáltatásokat kérő érdeklődők esetében: tanácsadás a webáruház termékeivel kapcsolatban.

4.4. Az adatkezelés időtartama

a) a webáruház felületén online vásárlók esetében: az Adatkezelő a Felhasználó által megadott adatokat mindaddig tárolja és a fent meghatározott célokra felhasználja, amíg a Felhasználó az adatok törlését írásban nem kéri. Ettől eltérően, a személyes adatokat is tartalmazó csomagfeladási bizonylatokat 1 évig őrizzük a bizonyítás végett, utána megsemmisítésre kerülnek. A szintén személyes adatokat is tartalmazó kéziszámlákat 8 évig őrizzük, a törvényi kötelezettségnek eleget téve.
b) online hírlevélre regisztrálók esetében: az Adatkezelő a Felhasználó által megadott adatokat mindaddig tárolja és a fent meghatározott célokra felhasználja, amíg a Felhasználó a Leiratkozás funkcióval saját maga nem törli regisztrációját, illetve az adatai törlését írásban nem kéri.
c) a szolgáltatásokat kérő érdeklődők esetében: az Adatkezelő a Felhasználó által megadott adatokat mindaddig tárolja és a fent meghatározott célokra felhasználja, amíg a Felhasználó az adatok törlését írásban nem kéri.


Eltérő célokra a személyes adatokat nem használja az adatkezelő.


5. Az adatok fizikai tárolási helyei

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.

A rendszer működtetése során technikailag rögzítésre kerülő adatok: az érintett bejelentkező számítógépének azon adatai, melyek a felhasználás során generálódnak és melyeket a Shopmasters-Informatika Kft. rendszere és webtárhely szolgáltatója(VM Linux Ltd. Company Number 3615064. VAT: 726872406. 26 Bell Street, Sawbridgeworth, Hertfordshire, CM21 9AN) a technikai folyamatok automatikus eredményeként rögzít. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatot a rendszer az érintett külön nyilatkozata vagy cselekménye nélkül a belépéskor, illetve kilépéskor automatikusan naplózza. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag az adatfeldolgozó (Shopmasters-Informatika Kft.) fér hozzá.

6. Adattovábbítás, adatfeldogozás, az adatokat megismerők köre

1.    Magyar Posta Zrt. (Székhely: Budapest, Dunavirág utca 2-6. Telefon: +36-1-767-8200 Webcím: https://www.posta.hu E-mail: ugyfelszolgalat@posta.hu ) A szállításhoz szükséges nevet vagy cégnevet, szállítási címet, telefonszámot és e-mail címet a postai ügyintézők és a csomagkézbesítők ismerhetik meg, azonban azokat nem tehetik közzé, harmadik személy(ek) részére nem adhatják át.

2.    Shopmasters-Informatika Kft. (2200 Monor, Ady Endre u. 24. Webcím: https://www.shopstart.hu, E-mail: kapcsolat@shopstart.hu Ezen cég szolgáltatja a webáruházat, mint rendszert. Az adatokhoz a szolgáltató, illetve a szolgáltató belső munkatársai hozzáférhetnek, azonban azokat nem tehetik közzé, harmadik személy(ek) részére nem adhatják át.

3.    A Webáruház webtárhely szolgáltatója:  VM Linux Ltd. Company Number 3615064. VAT: 726872406. 26 Bell Street, Sawbridgeworth, Hertfordshire, CM21 9AN   A webáruház valamint a vásárlási és személyes adatok tényleges fizikai tárolásának helye. Jogosultság hiányában ennek a szolgáltatónak a személyes adatokba nincs betekintési joga.

7. Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei

Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését, visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon, illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.

7.1 Tájékoztatáshoz való jog

A szolgáltató megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa.

7.2 Az érintett hozzáféréshez való joga

Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozás joga; a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.

7.3 Helyesbítés joga

Az érintett kérheti a szolgáltató által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.

7.4 Törléshez való jog

Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:

•személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;

•az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;

•az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre;

•a személyes adatokat jogellenesen kezelték;

•a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;

•a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészségügy területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

7.5 Az adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett kérésére a szolgáltató korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek valamelyike teljesül:

•az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának ellenőrzését;

•az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;

•az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy

•az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.


7.6 Adathordozáshoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.


7.7 Tiltakozás joga

Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

7.8 Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

7.9 Visszavonás joga

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.

7.10 Bírósághoz fordulás joga

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

7.11 Adatvédelmi hatósági eljárás

Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: 0613911400

Fax: 0613911410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Honlap: http://www.naih.hu

8. Egyéb rendelkezések

E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett megkereshetik az adatkezelőt.

A szolgáltató a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

Jogi nyilatkozat

Szerzői jogok

Gergely Dávid E.V. (továbbiakban: Webáruház Tulajdonos) az oldalain megjelenő anyagok tartalmát, a fotókat és adatokat szerzői jog védi. Másolásuk valamennyi formája, adatrendszerekben való tárolása, más internetes oldalakon történő közzététele, bármilyen formában történő felhasználása - a személyes használatot meghaladó mértékben - kizárólag Webáruház Tulajdonos előzetes írásbeli engedélyével történhet. Jelen weboldal többek között a következő szerzők szerzői jog védelme alatt álló szöveges, grafikai, vagy egyéb alkotásait tartalmazhatja: Shopmasters-Informatika Kft.

Altalános felelősség korlátozás

Webáruház Tulajdonos oldalait mindenki csak saját felelősségére látogathatja illetve használhatja. Webáruház Tulajdonos oldalain közölt esetleges téves vagy megtévesztő tartalomból-, a weboldalai és szolgáltatásai használatából-, azok használatra képtelen állapotából-, meghibásodásából-, szüneteléséből- vagy megszűnéséből eredően a felhasználókat ért bárminemű veszteségért, közvetlen vagy esetleges következményekkel járó kárért felelősséget nem vállal. (Ezen megállapításunk nem vonatkozik a külön megállapodással vagy szerződéssel szabályozott szolgáltatásainkra - melyekkel kapcsolatban Webáruház Tulajdonos a szerződésekben foglaltak szerint jár el és felel.)

Kockázat

Webáruház Tulajdonos szolgáltatásait igénybe vevő felhasználók tudomásul veszik, hogy az adattovábbítás folyamán adatok elveszhetnek, megsemmisülhetnek, esetleg illetéktelen kezekbe kerülhetnek, valamint az Internet nyilvános jellegéből adódóan idegen behatolások történhetnek a rendszerbe, így a felvitt adatok (személyes adatokat is beleértve) illetéktelen kezekbe kerülhetnek. Ilyen esetekben Webáruház Tulajdonost semmilyen felelősség nem terheli, ez irányú kockázattal a felhasználó tisztában van, és ezt a kockázatot a szolgáltatás igénybevételekor vállalja.
Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy az adatok biztonságban legyenek, tárhelyünket és weblapunkat szakemberek kezelik és a rendszereket rendszeresen frissítik. Az adatokat harmadik félnek önszántunkból nem adjuk ki - kivéve a hatóságoknak, ha arra megfelelő felhatalmazásuk vagy engedélyük van.

Tájékoztatjuk, hogy Webáruház Tulajdonos jelen weboldalát csak a fentiek elfogadása esetén használhatja!


A webshop a látogatottsági forgalom méréséhez a webshop saját adatbázisában tárolt, harmadik fél bevonása nélkül készített és harmadik félnek át nem adott, aggregált statisztikai adatokat gyűjt, mely adatok a szolgáltatásaink folyamatos fejlesztése miatt szükségesek. Az aggregált statisztikai adatok gyűjtéséhez csak abban az esetben használunk egy darab, cmitvisitor nevű 12 hónap lejáratú cookie-t, amennyiben ehhez a felhasználó előzetesen hozzájárult. A cookie használata pontosabb méréseket tesz lehetővé.

A webshop az utm_source, utm_capmapign és utm_medium nevű URL paraméterek értékét a cmit_utmparams nevű, 90 nap lejárati idejű cookie-ba menti. A cookie használatának célja a felsorolt URL paraméterek megőrzése által pontosabb vásárlói és látogatói statisztikák készítése. A cookie nem tartalmaz személyes adatot, vagy olyan azonosítót, amivel a felhasználó azonosítható lenne, kivételt képezhet ez alól a URL paraméterekkel történő szándékos visszaélés, mely esetek miatt a honlap üzemeltetője, a tárhelyszolgáltató és az adatkezelők is minden felelősségüket kizárják.