Szeretnénk-e valóban, hogy az ivóvizünk ásványi anyagokban gazdag legyen? Jó lenne az nekünk? Ez bizony jó kérdés. Induljunk el onnan, hogy mik is az ásványok. Az ásványok a földkéregben levő szervetlen anyagok (kőzetek és hasonló dolgok), és élettelenek, ellentétben az élő szervezetekben (növényekben és állatokban) levő szerves anyagokkal. Egyes jól ismert ásványok, amelyeket mint „jó ásványokat” szoktunk emlegetni, például a kalcium, magnézium és a kálium. Ezek mellett a földkéregben „nem annyira jó” ásványok is vannak, legalábbis az emberi test számára nem annyira jók: ilyen az alumínium, arzén, réz, ólom, kadmium, bárium stb. Szóval azzal kezdjük a gondolatmenetet, hogy nem minden ásványi anyag szükségszerűen jó nekünk.
Amint a fenti meghatározásból láthattuk, az ásványok szervetlen anyagok, mint a földkéregben található kőzetek. A tudós közösségekben, tudományos intézetekben jelentős viták folynak arról, hogy mennyire hasznosak ezek a szervetlen anyagok az ember étrendjében. Hozzájuthatunk például kalciumhoz a földből kibányászott, illetve vízben feloldódott ásványokból, vagy hozzájuthatunk különféle tejtermékekből, zöldségekből és gyümölcsökből is. Ez utóbbi nem szervetlen, hanem szerves eredetű kalcium. A testünk nagyon könnyen képes felvenni a tápanyagokat – így a kalciumot is – szerves anyagokból. Sokkal kevésbé hatékonyan szívódnak fel az ásványok az emberi testbe szervetlen eredetű forrásokból, mint szerves anyagokból. Bizonyára hallottunk már olyan történetet is, amely szerint a vitamintabletta sokszor egyáltalán nem oldódik fel a tápcsatornában, csak áthalad rajta érintetlenül és a széklettel távozik, mint egy kis kődarab. A tejet, sajtot, túrót, káposztát, diót, narancsot, almát minden esetben megemészti és feldolgozza a testünk, mivel ezek szerves táplálékok.
Térjünk csak vissza a vízben oldott ásványok kérdéséhez. Szükségünk van ezekre? A fenti információkból arra következtethetünk, hogy a vízben (csapvízben és forrásvízben) gyakran előforduló szervetlen ásványok nem igazán hasznosak a testünk számára. További kérdés az, hogy valójában mennyi fontos ásványi anyag található az ivóvízben. Őszintén szólva nem valami sok, ahhoz a mennyiséghez képest, amelyre az emberi testnek szüksége van. Vegyünk például egy igen jelentős (vagy inkább csak jelentősen sokba kerülő) palackozott forrásvizet a Francia Alpokból. Ebben literenként kb. 35 mg kalcium található. A naponta ajánlott minimális mennyiség (RDA) egy átlagos testsúlyú személy részére 1000 mg. Csontritkulásban szenvedők, illetve idősebb emberek részére naponta legalább 1200 mg kalcium felvétele ajánlott. Vagyis amennyiben a forrásvízben található szervetlen eredetű kalciumot 100%-os hatékonysággal dolgozná fel az emberi test, ami nem lehetséges, akkor is 28, 57 liter forrásvizet kellene innunk mindennap az ajánlott minimális kalciummennyiség bevitele végett! Ennyit arról, hogy mennyire jelentősek az ivóvízben oldott szervetlen ásványok az ásványianyag-szükségletünk fedezésében.
Az ivóvíz valóban nem a fő forrása az emberi szervezet számára szükséges ásványi anyagoknak és nyomelemeknek. A vízben oldott ásványok biológiai hozzáférhetősége az emberi test számára több tényezőtől is függ: a bélflóra jelenlététől és a tápcsatorna általános egészségi állapotától, a bélben épp jelen lévő tápanyagoktól, az anyagcsere-folyamatok életkortól függő hatékonyságától és a szervezetben adott pillanatban fennálló ásványianyag-hiánytól vagy telítettségtől.
Természetesen nem mindegy az sem, hogy az emberi szervezet számára egyébként szükséges ásványok, nyomelemek milyen formában vannak jelen az ivóvízben. Az előbb említett kalciumnál maradva, a kemény vízben leggyakrabban jelen lévő kalcium-karbonát (mészkő) molekulái nehezen bomlanak szét a gyomorban: legnagyobb részük egész molekulaként jut tovább a szervezetbe, ahol lerakódnak az ízületekben és az artériákban, ízületi gyulladást (artritiszt) és érelmeszesedést (ateroszklerózist) okozva. A mélységi vizek, ásványvizek gyakran tartalmaznak nagy mennyiségben kalcium-karbonátot és magnézium-oxidot, így ezek fogyasztása nem ajánlott az ízületi gyulladásban és érelmeszesedésben szenvedők számára. Igaz ez a kemény csapvízre vagy kemény kútvízre is.
Tiszta vízre viszont feltétlenül szükségünk van. Igyunk tehát többet!
A hidratálás kulcsfontosságú szerepet játszik az immunrendszerünk megfelelő működésében. A szervezet hidratáltsági szintjének legkisebb csökkenése is komoly következményekkel járhat: kimerültség, koncentrálóképesség csökkenése, székrekedés, száraz bőr, megnövekedett vérnyomás, fejfájás. Ezen tünetek többsége a mai világban „normálisnak” számít – talán éppen azért, mert napjainkban a Föld lakosságának többsége krónikus dehidratáltságban sínylődik. A krónikus dehidratáltság az egyik fő oka a legtöbb (vagy talán inkább valamennyi) posztmodern kori betegségnek.
A szervezetünk élettani funkcióihoz elengedhetetlen mindennapi vízellátásra feltétlenül szükségünk van, ha meg akarjuk őrizni egészségünket és életképességünket. A víz első számú energiaforrás a testünk számára. Továbbá fontos szállító közeg is: eljuttatja a tápanyagokat a sejtekbe. A víz kulcsfontosságú tényező a vérkeringésben, segíti az ízületek megfelelő működését, puhává, rugalmassá teszi a bőrt, csökkenti a stressz hatását és stabilizálja a DNS szerkezetét. A megfelelő hidratáltsági szint megőrzése sokféleképpen segíti elő az életminőségünk javulását. Különböző körülmények között az emberi szervezet vízszükséglete is változik, mindemellett érdemes elmondanunk, hogy átlagos életvitel mellett egy 70 kg körüli testsúlyú személynek naponta kb. 2, 5 liter vízre van szüksége.
Fontos tehát, hogy sok vizet fogyasszunk. Mindazonáltal ha szennyezett vizet iszunk, azzal sokkal inkább rosszat csinálunk magunknak, mint jót. Ha a víz arra való, hogy a szervezetünkből kimossa a felhalmozódott mérgeket és szennyező anyagokat, akkor a szennyezett ivóvíz fogyasztásával csak tovább növeljük a testünk toxikus anyagokkal való terhelését. Sajnos jelenleg egy átlagos magyarországi lakosnak számos veszélyeztető tényezővel kell szembenéznie akkor, ha csapvizet iszik. Attól függően, hogy Ön hol lakik, illetve a helyi vezetékes ivóvíz kezeléséből eredően bizonyos számú szennyező anyag fordulhat elő abban a vízben, amelynek fogyasztása a hivatalos adatok szerint biztonságos.
Az ipari hulladékból származó vegyi anyagok, gyomirtószer-maradékok, műtrágyák gyakran szennyezik a talajt, innen pedig bekerülnek a talajvízbe. Az ivóvízellátás nagyjából fele pedig napjainkban a talajvízből származik. Ám azok sincsenek sokkal jobb helyzetben, akiknek az ivóvízellátása nem a talajvízből ered. Egyéb vízforrások gyakran még rosszabbak: ipari hulladékokkal, fertőtlenítő szerekkel, nehézfémekkel, sőt, újabban már patikai gyógyszermaradékokkal is be vannak szennyezve. Napjaink mértéktelen gyógyszerfogyasztása ugyanis oda vezet, hogy a patikaszerek jelentős része nem bomlik le az emberek szervezetében, hanem onnan a kiválasztó készülék segítségével méregként kiürül, és a nem megfelelően tisztított szennyvízzel együtt bekerül a víz természetes körforgásába.
Milyen vizet fogyasszunk inkább csapvíz helyett?
Milyen alternatívák állnak rendelkezésünkre a csapvíz fogyasztása mellett? Melyek azok a tényezők, amelyek meghatározzák a „biztonságos” vízminőséget? Hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy az a víz, amelyet mi és szeretteink naponta megiszunk, biztonságos? Tekintsük át most röviden az ivóvízben leggyakrabban előforduló szennyeződéseket, és keressünk választ arra a kérdésre, hogyan távolíthatjuk el ezeket az ivóvizünkből.
Az elmúlt évtizedek során világszerte elvégzett több millió ivóvíz-elemzés ahhoz a következtetéshez vezetett, hogy az ivóvízben több-kevesebb rendszerességgel kb. 260 féle szennyeződés fordul elő. Ezen szennyező anyagok több mint fele jelenleg még nem szabályozott: a közegészségügyi hivatalok még nem állítottak fel semmiféle biztonsági határértéket ezekkel kapcsolatban, és az ivóvízben való jelenlétüket sem kötelező tesztelni.
Klór
Az ivóvíz klórozása, mint a legolcsóbb fertőtlenítő eljárás, már az 1800-as évek végén megkezdődött. A klórgázt (mustárgázt) ugyanakkor vegyi fegyverként is használták még a II. világháborúban is. A klór már kis mennyiségben is roncsolja a sejteket és a szöveteket az emberi testben. Rákkeltő hatású és az érelmeszesedés kialakulását is segíti. Keringési zavarokat és szívbetegséget okoz. A klór a bőrfelületen keresztül is képes felszívódni, nem csupán a klórozott víz ivása útján. Elég rémesen hangzik, de sajnos igaz: egy klórozott vízzel működő zuhanyzó olyan, mint egy gázkamra. A klór belégzés után közvetlenül a véráramba jut, asztmát és hörghurutot (bronchitist) okoz. Különösen veszélyes a terhes anyákra és a gyermekekre. Az utóbbi húsz évben az ilyen légzőszervi megbetegedések arányszáma 300 százalékkal nőtt. A klór tehát igen nagy veszélyt jelent az egészségünkre. Mindemellett nem valószínű, hogy belátható időn belül az ivóvíz fertőtlenítésére való használata meg fog szűnni. Jó hír mégis, hogy a klór legnagyobb részét már egy aktívszén-filteres háztartási vízszűrő rendszer is képes eltávolítani az ivóvízből. Ennél is hatékonyabb viszont a vízdesztilláló használata, amely gyakorlatilag 100 százalékban képes a vízből a klórt eltávolítani.
Nehézfémek
A nehézfémek (ólom, higany, alumínium, kadmium, bárium és arzén) jelenléte az ivóvízben már igen alacsony koncentrációban is komoly veszélyt jelent.
Az alumínium főleg alumínium-szulfát és alumínium-glifozát formájában szennyezi a talajt és a vizet. Az arzén növényvédőszerekből és különböző fémötvözetek előállításából származó ipari hulladékokból jut szennyező anyagként a vízbe. A kadmium különböző fémforrasztó anyagokból, ipari hulladékokból és műtrágyákból kioldódva szennyezi a vizet. Ma már nem használnak ólomból készült vízvezetékcsöveket, viszont a rézből készült vízvezetékek forrasztásához használt forrasztófém ma is ólmot tartalmaz, és főként emiatt található ma is ólomszennyeződés az ivóvízben. A higany szerencsére ma már inkább csak véletlenül juthat szennyező anyagként a talajba és a vízbe, ipari hulladékként nem. Bárium a napjainkban Magyarországon még csak eredeti angol nevén, geoengineering-ként ismert klímabefolyásoló technológia során jut a talajba és a vízbe.
Valamennyi nehézfémre igaz, hogy a vízből fordított ozmózis segítségével is elég hatékonyan eltávolíthatók. Igaz ugyanakkor, hogy valamennyi víztisztító eljárás közül leghatékonyabban, 99 százalék fölött a desztillálás segítségével távolíthatjuk el a vízből a nehézfémeket.
Keményvíz-ásványok
Az ivóvízben levő kalcium- és magnézium-ionok hasznosak, ha biológiailag hozzáférhetőek az emberi szervezet számára. Mint már fentebb is említettük, a kemény vizekben található kalcium-karbonát és magnézium-oxid a szervezetünk számára nem biológiailag hozzáférhető, és nem csupán a vízvezetékek és főzőedények falára képes lerakódni, hanem az ízületekben és az artériák falában is. Ezekre az ásványokra is igaz, hogy a leghatékonyabban, 99 százalék fölött csak desztillálással lehet őket az ivóvízből kivonni.
Biológiai szennyeződések
Elsősorban a különböző kórokozókat (baktériumokat, vírusokat) értjük biológiai szennyeződés alatt. Az ivóvízben sajnos nem ritkán előforduló patogén baktériumok és vírusok olyan betegségeket okozhatnak, mint hasmenés, bélhurut, felső légúti megbetegedések, fertőző májgyulladás (hepatitisz) vagy kolera. A fordított ozmózis vagy ózonos fertőtlenítés, ultraibolya sugarakkal való kezelés is hatékony a kórokozók elpusztítása érdekében, ám ezeknél is célszerűbb fertőtlenítő és tisztító eljárás a desztilláció, mivel a forralás minden kórokozót elpusztít, és az ezekből fennmaradt anyagi részecskék a forralóedényben maradnak vissza.
„Legjobb ismereteink szerint a desztillált víz rendszeres fogyasztásának nincs semmilyen káros mellékhatása az egészségre.” (Jack A. Bell helyettes igazgató, American Medical Association, Division of Personal and Public Health Policy, 1985. május 17.)
„A testünk ásványianyag-szükséglete leginkább az ételekből asszimilálódik, nem az ivóvízből.” (American Medical Journal)
„Ha úgy döntesz, hogy palackozott vizet veszel, győződj meg róla, hogy az desztillált víz-e. Mindazonáltal hosszabb távon pénzt fogsz megtakarítani, ha otthon tisztítod a vizet. Sokkal kedvezőbb, mint hurcolni a gallonos tárolóedényeket a boltból. Az igazán aranyat érő víztisztító eljárás egy olyan rendszer használata, amely desztillálja a vizet és meg is szűri. Akkor megvan az az otthonos érzésed, hogy végre tudod: nincs benne klór, fluorid, baktériumok, vírusok, növényvédőszer-maradékok vagy ólom. Semmi más, csak tiszta H2O.” (Maximum Health, Dr. Robert D. Willix, Jr. M. D.)